Az önkéntes lelkek azok, akik a Föld saját emberi lélekáramából származnak, mégis a születésük előtt úgy döntöttek, hogy a bolygószintű átmenet e heves időszakában inkarnálódnak. Nem azért vannak itt, hogy elmeneküljenek a Földről, sem azért, hogy messziről figyeljék. Azért vannak itt, mert mélyen szeretik a Földet. Ezek a lélekkomplexumok lényegében azt mondták, hogy újra belépnek a harmadik sűrűségbe, és nem fogják elfelejteni, kik ők. Felébrednek ezen az illúziókomplexumon belül, és ezzel segítenek másoknak emlékezni. Az önkéntesek gyakran erős felelősségérzetet éreznek anélkül, hogy tudnák, miért. Mély vonzás érezhető a szolgálat, a gyógyítás, a tanítás vagy mások stabilizálása felé, és érzelmi érzékenység lesz a kollektív fájdalommal szemben, valamint olyan fáradtság, amelynek nincs fizikai magyarázata. Inkább az együttérzés kódjait hordozzák, mint kozmikus emlékezetet. Ami a vándorokat illeti, a vándorok olyan lélekkomplexumok, amelyek nem a Földről származnak. Csillagrendszerek fejlett civilizációiból érkeztek, például a plejádiaktól, a szíriusziaktól, az arkturusziaktól, az androméda-beliektől és másoktól, akik egykor befejezték saját evolúciós ciklusaikat. Úgy döntöttek, hogy itt, a Földön inkarnálódnak, teljes tudatában annak a kockázatnak, hogy mindent elfelejthetnek, és elveszhetnek a sűrűségben. A vándorok galaktikus emlékezetet hordoznak lélekkomplexumaik mezőinek mélyén. Bár ez gyakran csak később ébred fel az életben, gyakran átélik azt az érzést, hogy a Föld nem az otthonuk. Gyakran tapasztalnak nehézséget a társadalmi rendszerekhez való alkalmazkodásban, hirtelen spirituális ébredéseket, és erős rezonanciát a csillagos éggel vagy az ősi tudással. Ahol az önkéntesek az emberi együttérzést horgonyozzák le, ott a vándorok a kozmikus frekvenciát. A legfőbb különbség az, hogy az önkéntesek földi eredetű lélekkomplexumok, míg a vándorok nem földi eredetű lélekkomplexumok.