Minden lélekkomplexum, mielőtt a Föld bolygóra lép, rögzíti a távozás pillanatát; ez a lélekszerződések, a valószínűségek, valamint a sors és a szabad akarat közötti tánc kérdése inkarnációs ciklusunk nagyobb architektúrájában.
Nem üres lapként érkezünk. Tervrajzokat, idővonalakat, témákat, leckéket és igen, lehetséges kilépési pontokat hordozunk. Ezek azonban nem vasláncok. Ezek fénylő lehetőségek. mint ajtók egy fényfolyosón; Dolores Cannon entitás kinyilatkoztatásai érintették ezt az igazságot.
Az igazság azonban folyékonyabb egyetlen előre meghatározott dátumnál. Lélekkomplexumunk választhat egy ablakot, frekvenciák egy tartományát, ahol az elengedés a leginkább összhangban van tudatunk növekedésével. Ezen az ablakon belül döntéseink, bátorságunk, megadásunk, maradási hajlandóságunk alakítja a tényleges pillanatot.
A Föld a szabad akarat bolygója. Ez a nagy kísérlet. A Föld bolygó sötét irányítói azt szeretnék, ha elhinnénk, hogy sorsunk meg van pecsételve, mert akkor feladjuk erőnket. De DNS-ünkben a fénykódok szándékunkra válaszolnak. Nem egy forgatókönyv bábjai vagyunk. Társteremtők vagyunk az egy végtelen teremtővel. Az életterv dal, nem ítélet. Harmonizálhatunk vele, vagy rögtönözhetünk új dallamot ott, ahol a régi már nem szolgálja lélekkomplexumunk fejlődését. Egyes entitások valóban egy bizonyos távozást választanak katalizátorként mások számára. Az ébredés ajándékát gyászba csomagolva. Mások útközben fedezik fel, hogy tovább szeretnének maradni, mint eredetileg szándékolták. És az univerzális komplexum e választás köré rendezi át önmagát.
A testkomplexum jármű. A lélekkomplexum a vezető. Amikor a vezető úgy dönt, hogy folytatja az utat, új utak jelennek meg. Ezért a legmagasabb értelemben az inkarnáció előtt választottuk a befejezés lehetőségét, és választottuk a folytatás lehetőségét. Kilépési pontokat helyeztünk el utunk mentén, de elhelyeztük azt az erőt is, hogy elsétáljunk mellettük. A dátum nincs kőbe vésve. Fénybe van írva, és a fény válaszkész. Tisztelnünk kell életünket, és tisztelnünk kell döntéseinket.
Ha érezzük a távozás vonzását, tudjuk, hogy látásunkon túl támogatás létezik. És tudjuk, hogy a maradás bátrabb, átalakítóbb lehet. E tudás birtokában kell cselekednünk, amikor választunk. Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk nagyszerűségünkre. Ez az emlékezés irányítsa időzítésünket, ne a félelem, ne a kétségbeesés, ne egy régi szerződés, amelyet már kinőttünk.